VaVE NYÁR 2026

2026.09.01

Eseményekkel teli nyár van egyesületünk mögött. 

Újrafestettük a lekopott parkolóvonalakat az Olcsai és a Somogyi Általános Iskolák előtt, és kitakarítottuk a környék padkáit, vízelvezetőit is, hogy rendezettebb környezet várja az iskolakezdést.

Elkészítettük a Híd utca, a Magyarnádaljai utca és a Mező utca felújításához szükséges műszaki tartalmat, előkészítettük, majd bizottsági szinten végigvittük a beszerzési eljárásokat. A munkálatok hamarosan indulnak.

A kátyúzási munkákról is folyamatosan egyeztettünk. A beszerzés során kedvező ajánlatok érkeztek, így a rendelkezésre álló keretből mintegy 4 millió forint megmaradt, amit ősz elején további úthibák javítására szeretnénk fordítani.

Dolgoztunk a térfigyelő kamerarendszer üzemeltetésére kiírt pályázaton is, amely lassan a végéhez ér, így idén a közterületi kamerák újra működni fognak.

Felmértük az önkormányzati lakásokat, hogy elkészülhessen a tervezett felújítási pályázat valós igényeken alapuló műszaki tartalma. A pályázatokat elbírálása megtörtént, ősszel kezdődik a munka.

Szakmai egyeztetéseket folytattunk a közvilágítás korszerűsítéséről, és utánajártunk annak, mely lámpatestek és műszaki megoldások szolgálhatják ár-érték arányban legjobban Körmendet.

Megkezdtük a szociális bérlakásrendszer megújításának előkészítését. Környező városok önkormányzataival egyeztettünk, megismertük az ott működő rendszereket és tapasztalatokat.

Folyamatban Hunyadi lakópark kialakításának előkészítése is. Tavaszi döntés nyomán várjuk az indikatív ajánlatot.

Kidolgozás alatt van a Városgondnokság önálló gazdasági társasággá alakításának koncepciója is. Jelenleg a lehetőségeket, a feltételeket és egy új működési forma előnyeit vizsgáljuk.

A kánikulában gyümölccsel, szörppel és fagylalttal kedveskedtünk a krónikus belgyógyászat szakdolgozóinak és a helyi sérült gyermekeknek.

Mindezt az Önök által a egyesületünk számára felajánlott adó 1%-okból, képviselői  tiszteletdíjakból és helyi vállalkozók  támogatásából valósítottuk meg.

Külön öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy "öregjeinket" felkérték közreműködésre a Rába Beach Basket rendezvényen, illetve Szép Dániel képviselőnket a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium fennállásának 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi tanévnyitón.

A munkamegbeszélések hatékonyságát néha a bogrács mellett is teszteltük.

Bízunk benne, hogy az elmúlt hónapokban végzett munkánk megelégedésükre szolgál.

Share