Nemzeti Összetartozás Napja

Trianon fájdalom, de nem végzet. Történelmi tragédia és lelki próbatétel, ahol a magyar nemzet ismét megmutatta: élni akar, és élni fog

A trianoni döntést a magyarság sokként élte meg. Családokat választottak szét a határok, iskolák váltak idegenné, templomok némultak el. De volt valami, amit semmilyen határ, semmilyen bírósági döntés nem tudott eltörölni: a magyar lélek egységét. Az anyanyelvben, a kultúrában, a hagyományainkban, a közös emlékezetben tovább élt az, ami összeköt bennünket – függetlenül attól, hogy Kolozsváron, Kassán, Szabadkán vagy épp Körmenden születtünk.

Trianonhoz való viszonyulása a különböző magyar politikai rendszereknek mindig érzékeny kérdés volt. A Horthy-korszak a revízió eszményében keresett vigaszt – nem eredménytelenül, hiszen 1938 és 1941 között ideiglenesen visszacsatoltak területeket. A kommunista időszakban viszont Trianon tabuvá vált, s a határon túli magyarság helyzetéről évtizedekig nem lehetett nyíltan beszélni. A rendszerváltozás után végre ismét közbeszéd tárgyává vált a nemzeti összetartozás – és 2010-ben a Magyar Országgyűlés június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, ezzel is jelezve: a magyarság nem a szétszórtság, hanem a lelki egység nemzete.

Szétszakíthatók vagyunk földrajzilag de nem lélekben. És amíg ez a lelki kapocs él, addig nemcsak emlékezni tudunk, hanem jövőt is építhetünk.

Június 4-én nem a múltat siratjuk, hanem a magyarság szellemi erejét ünnepeljük. Azt a hitet, amely képes volt túlélni Trianont – és képes lesz túlélni bármit.